Itt vagyunk: Főoldal Szívemből szól a szó - Ördög A. Róbert költő vallomása községünkről
Bekezdések

Szívemből szól a szó - Ördög A. Róbert költő vallomása községünkről

 

Ha egyszer itt kell hagynom ezt a kis bakonyalji falut, (remélem, soha), más emberként megyek el, mint ahogy érkeztem. Úgy jöttem ide 1992-ben – tíz éves voltam -, mint egy viharvert, vad tengereket megjárt hajós a középkorban, aki ismeretlen partokra vetődött. Kíváncsisággal és szorongással, de leginkább bizonytalan félelemmel volt tele a szívem. Kisgyermek életem poklait – akkor azt reméltem – magam mögött hagyhatom.

Biciklivel indultunk Tamásira Babi nénihez, akit a gici Sztehlo Gábor Gyermekotthonban ismertem meg pár héttel korábban. Zilált, összetört állapotomban simogatta meg a fejemet, és jó volt melléülni a padra, mert ha volt időnk, mindig énekeltünk.

Hosszúnak tűnt az út Tamásiig. A faluszéli házakat vigyázó emelkedő pedig maga volt a Himalája kisgyerek izmaimnak. Később Tatay Sándor valamelyik könyvéből megtudtam, hogy az ilyen emelkedőket nevezték a régi emberek „lófingatónak” A téli tüzelőfát szállító fuvarosok lovai ugyancsak megkínlódták az utat, mint én akkor.

Aztán az évek során a dombok hozzám szelídültek.

A templomtorony már messziről látszott, a karcsú, magasba törő építmény meglepett. Tombolt a nyár, az Anna-napi búcsú előtt voltunk, s a zöld rengetegben először a tornyot fedeztem fel. Azóta is azt kutatom, ha hazaérek. Tudom, hogy a toronyhoz közel van egy ház, ami nekem az OTTHON. Ahova HAZA lehet menni.

Ez a falu egyre szebb és emberibb. Tizenöt éve látom naponta. Soha nem volt piszkos, elhanyagolt. Babi néni mesélte, hogy szombatonként a gyerekek végigsöpörték a porták előtti tereket, az utcát, hogy a vasárnap illő környezetben érkezhessen meg. És a VASÁRNAP, az ünnep meg is érkezett, mert várták. Ma is így van, minden héten látom a templomba indulókat. Gazos kert, lusta gondatlanság nyomai itt nem látszanak. Az egyre nehezedő időkben is küzdenek az emberek tisztességes, élhető világukért. Az elmúlt években szegény Dönci kutyámmal végigbarangoltam a környéket. A bakonyi erdőkig gondozott földek. Jártam a Szőkedombon, a Sésag alatt, tudom, hol van a Szépasszony – tó, a Páskom-dűlő, sárba ragadtam a Répagyúró alján, tudom, hol ered a Gyűrűs – patak és a Sós – ér.

Megtaláltam a Bozzay Forrást, láttam a száz éves kanadai rezgőnyárfákat néhai Bozzay Lajos Bácsi nagy álma, a Bozzay Fürdő partján. Ismerem a Sokorói – dombok felől támadó téli szél kegyetlen harapását, de tavasszal látni lehet a virágzó repceföldek és napraforgótáblák napfényszínű sárga áradatát, az akácvirág illata tisztítja benzingőztől szorongatott tüdőmet.

És Tatay Sándor, a Kossuth – díjas író. Kevés falu nevelt fel ebben az országban olyan irodalmárt, aki négy kötetében emlékezik szülőföldjére.

A Zápor, az Arany eke, a Lődörgéseim kora és a Bakonyi krónika olvasgatása közben ismertem meg azokat az ősi családokat, akiknek sarjai, utódai ma is itt élnek. Ahol járok, elmesélhetem, hogy lakóhelyem adta ennek a néha „tékozló országnak” a nagy írót.

Nekem sem térkép – e táj, és úgy szeretem, mint Radnóti Miklós  fenyegetett, kicsi hazáját. Féltem kertünk minden kicsi bokrát, virágát, a fákat, a néha elapadó, de mindig feltámadó kis patakot. Vigyázni kell erre a szép falura, erre a gyönyörű vidékre. Tudom, látom, hogy amit lehet, megtesznek az itt élők, és gondoskodó szeretet bíztatja, bátorítja Őket!

Életem igazán szép napjai ide kötnek. Boldog jövőt kívánok Neked, te kedves, szép, gyarapodó falu, Bakonytamási!

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2017. április »
április
HKSzeCsPSzoV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930