Bakonytamási

Köszöntjük településünkön! Reméljük minden szükséges információt megtalál honlapunkon...

Bakonytamási

Bakonytamási

Bakonytamási

Faluvédő Egyesület

Bakonytamási Faluvédő Egyesület

Hogy is indult a Bakonytamási Faluvédő Egyesület?

Az 1990. év elején több fiatal és kevésbé fiatalember úgy gondolkodott, tenni kellene valamit, hogy községünkben zavartalan legyen a rendszerváltás, leválás a közös tanácstól és az önálló élet megkezdése. A megvalósítás lehetőségét egy szervezet létrehozásában láttuk, így jött létre a Bakonytamási Faluvédő Egyesület 54 taggal. Az alapszabály elkészítése és a hivatalos eljárások rendezése után a Cégbíróság 60170-90 szám alatt 1990. augusztus 7-én jegyezte be. Ezzel a bejegyzéssel vált egyesületünk hivatalossá. Az őszi helyhatósági választásokra már jelölteket állított, akik közül a falu lakossága megválasztotta Bakonytamási község első önkormányzati testületét.

Így indultunk el közösen egy cél, a falu felvirágoztatása felé. Az önkormányzat tette a dolgát, az egyesület amiben tudott segített, és felelevenítette a régi szokásokat, így a halottak napi temetői ökumenikus megemlékezést, a falu karácsonyfájának felállítását. Megszerveztük falunk szülötte, Tatay Sándor Kossuth-díjas író temetését, kapcsolatokat hoztunk létre más szervezetekkel, egyesületekkel.

Néhány év után következett az egyesület szétzilálására való törekvés időszaka. Javaslatainkat sorra elutasította az önkormányzat, vezetőinket rágalmazták, rendezvényeinket kisajátították. A kezdeti döbbenet és elkeseredés után az egyesület kezdett magához térni. Összeszámolta megmaradt tagjait, és új tevékenységeket keresett. 2000-ben a millennium tiszteletére útjára indítottuk a „Virágos Faluért” mozgalmat, évente megrendezzük a hősök napját. Folyamatosan figyelemmel kísérjük Tatay Sándor életével, munkásságával kapcsolatos jeles napokat, és gondoskodunk azok méltó megemlékezéséről. 2002-ben visszakaptuk a karácsonyfa állítás jogát is.

Javaslatokat tettünk az önkormányzatnak a működési területünket érintő témákban. Mindezekből egy valósult meg, 2002-ben az Erzsébet utca 19. alatti ház megvásárlása, ami lehetővé tette a Kossuth utca 4. alatti rom eltakarítását.

2005-ben az egyesület fennállásának 15. évfordulóját környezetvédelmi ankéttal és virágkötő versennyel ünnepelte, ünnepünkön a megye 15 helységéből mintegy 100-120 fő vett részt.

Egyesületünk évente három közgyűlést tart, a vezetőség szükség szerint ülésezik. Működésünk költségeit tagdíjakból és önkormányzati támogatásból fedezzük. Először a 2001-2002 években kaptunk támogatást, 50 ezer forintot, majd azóta évenként 100 ezer forintot. Jubileumi ünnepünket pályázati pénz segítségével valósítottuk meg.

2007-ben az önkormányzat „Virágos Faluért” mozgalmunkat 400 szál ingyenes virágpalánta szétosztásával támogatta.

Terveink, elképzeléseink a falu szépítésével kapcsolatban bőven vannak, szeretnénk belőlük a jövőben egyre többet megvalósítani.

A Bakonytamási Faluvédő Egyesület titkára:
Fejes Lajosné

Scroll to Top Megszakítás