Itt vagyunk: Főoldal Bemutatkozás Történelmünk
Bekezdések

Történelmünk

750 éves okleveles múltunk és az azt megelőző időszak


Tartalom

Mottó

Földrajzi adottságok

Régészeti leletek

Középkor

Koraújkor

Újkor

19. század

20. század


Mottó

„A tamásiak nagyon dolgos, szorgalmas emberek voltak. A saját földjükön úgy, mint a másén. A munkaerkölcshöz szó sem férhetett. Szavatartó volt a munkásember és megbízható. Amit máshol gyakran tapasztaltam, hogy valaki elígérkezett munkába, és nem jelent meg, mert véletlenül hasznosabban tölthette a napját, itt nem fordult elő.”
Tatay Sándor: Szülőföldem, a Bakony. (Kik a tamásiak? c. fejezet)
Panoráma Kiadó Budapest, 1967. 145. p.

 

Földrajzi adottságok

Községünk, Bakonytamási, a Bakonyalja és a Sokoróalja találkozásánál, a Kisalföld határán, 163 méter tengerszint feletti magasságban fekvő község Veszprém megye északkeleti csücskében.
 

Régészeti leletek

Területünkön ősidők óta folyik emberi tevékenység. Az ősember előszeretettel tartózkodott a Bakony peremén, ezt az előkerült csiszolt kőeszközök is bizonyítják. A későbronzkori, keltakori kerámiák, avarkori, népvándorláskori sírok pedig a hely későbbi lakottságának tanúi. A rómaiak alatt alsóbbrendű út vezetett itt, s ennek telepe is volt Tamási határában. Tartós jelenlétükre utal a több mint tízféle, különböző császárok uralkodásának idejéből előkerült pénzérme.
 

Középkor

A honfoglalás idején a valószínűleg Huba vezér alá tartozó Ketel nemzetségfő alapított nyári szállást a bakonytamási határt K-Ny-i irányban átszelő Sokorói-Bakony-ér (Bornát-patak) közelében. Településünk alapításának pontos idejét nem ismerjük, azonban ősisége mellett szól egy vallomás 1721-ből, mely a helység templomának építését Szent István uralkodásához köti. Birtokosa ezekben az időkben minden bizonnyal egy Tamás nevű liber (szabad) lehetett. A nyelvészek szerint a névhez kötődő -i képző a mai -é birtoknév-képző régies alakja, s ez a momentum a korai megtelepülés másik fontos érve. Az bizonyos, hogy Bakonytamási már 1262 előtt mindenképpen létezett, mert ekkor keltezett az az oklevél, melyben a Szák nembeli Pykud asszony a határában fekvő leánynegyedét (öröklött föld) a pannonhalmi apátságnak ajándékozta. 1374-ben még felbukkan a bencések birtokai között, 1428-ban azonban már világi a birtokos: Szécsi Tamás. E család kisebb-nagyobb megszakításokkal 150 évig birtokolta a falut, melyet az adójegyzékek legtöbbször „possessio”-nak (jobbágyfalu) neveznek.
 

Koraújkor

Egyházáról a mohácsi vész előtt két évvel tétetik írásos említés: plébánosát felszólítják valamely adótartozás rendezésére. Az említett tragédia után többszöri elfutás, visszatelepülés, török mellett német pusztítás volt az elődök szomorú sorsa. A 16. század derekának leghatalmasabb főasszonyától, Széchy Margittól bonyolult örökösödési eljárás nyomán került 1590-ben lányához, és ennek férjéhez, Lobkovitz Poppel Lászlóhoz. Ezekben az években Gregoróczi Vince győri alkapitány telepítést szervezett, de akciója nem volt túl sikeres, hiszen a tizenöt éves háború alatt (1593-1606) ismét lakatlan a hely, népe a Bakony rengetegébe és a győri vár közelébe menekült. A 17. század első felében csak páran lakják, legalábbis nincs kettőnél több adózó portája. Akad viszont, aki a lelkeket gondozza. 1619-ben és 1623-ban is említik református lelkészét, majd 1622-től egy Bona Jakab nevű evangélikus prédikátor tevékenykedett a pápai uradalom tartozékaként Esterházyak haszonélvezetébe ekkortájt kerülő faluban. Örökös urai ellenben már a Batthyányak, a Poppelekkel való házasodás révén. E században készült el a helység szekérkereket ábrázoló pecsétnyomója, melynek felirata: „Thamasi falv pecseti 1695”. Az egy évvel későbbi adólajstromból a lakosokat név szerint ismerjük: Adorján, Bors, Gannay, Nyáry, Somody, Vághy. Leszármazottaikkal ma is találkozhatunk Bakonytamásiban.
 

Újkor

Az evangélikus gyülekezet első anyakönyve szerint 1731-re már jócskán kibővült az itt élők száma. Gyanítjuk, hogy 1696 és 1731 között - talán a Rákóczi szabadságharc után - újabb betelepülés történt. A szóbeli hagyomány szerint közöttük lehettek a Pápateszérről hitük miatt elűzött evangélikusok. Mások felvetik rábaközi, vagy a nyugati határvidékről származó családok beköltözésének lehetőségét is, melyet a Batthyány birtokok elhelyezkedését tekintve sem szabad kizárnunk. A falu benépesítését a földesúr kedvező feltételek biztosításával kívánja elérni. A kolonusoknak (telepes) megadja a szabad költözési jogot, ezenkívül terheik nagy részét pénzzel válthatják meg. Viszonyukról kontraktust (szerződés) írnak. A jobbágyfalu 18. századi viszonyairól a nagy polihisztor, Bél Mátyás így ír: „Azonkívül, hogy e határok között szűkös a földművelés, a föld erősen posványos, annyira, hogy ha nem száraz az esztendő, hanem esős, nem terem semmit.” A lakosok a biztos megélhetés érdekében földbérletre szorulnak Hathalom, Leányfölde és Gerencsér pusztákon, ill. kiegészítő tevékenységként Győrbe fuvaroznak fát. A 18-19. század legjelentősebb jövedelemforrása mégis a juh-, főleg pedig a sertéstenyésztés. A makkbér-összeírások adatai alapján a vármegye egyik meghatározó sertéstenyésztő helységének képe bontakozik ki előttünk. Az 1768-ban lezajló úrbérrendezés a falut az idézett viszonyok dacára I. osztályú kategóriába sorolja, egy jobbágytelekhez 22 hold szántót rendel. A szabadmenetelű (szabadon költöző) lakosság 51 telkes jobbágyra, 11 házas és 14 házatlan zsellérre oszlik. Az 1785-ös II. József-féle első magyarországi népszámlálás 699 lakost talál, ebből 592 evangélikus, 107 katolikus. A század végének egyháztörténeti nevezetessége, hogy itt szerkesztette Horváth Sámuel evangélikus lelkész Imádságos Könyv, a közönséges isteni tiszteletre alkalmaztatott (Győr, 1799.) c. munkáját.
 

19. század

A század első felét elbukott honvédő háborúk keretezik, ám Bakonytamási szerepe a tragédiákban egy kivételtől eltekintve csak érintőleges. 1809. június 14-én a falun át menekült a Győrnél Napóleontól megfutamított nemesi felkelők egy csoportja. 1848 tavaszán a veszprémi honvédek nemzeti őrsereggé alakulása alkalmából a később esperessé választott Tatay Sámuel bakonytamási evangélikus lelkész mondott beszédet. Községünk számos nemzetőr és újonc állításával, valamint anyagi javakkal járult hozzá a haza megsegítéséhez. December 27-én érkezett hozzánk Perczel Mór hadosztálya 4-5000 emberrel, hogy aztán három nap múlva Mórnál súlyos vereséget szenvedjen. A szabadságharc egyetlen helyi vértanúja Redl Antal ácslegény, őt 1849. január 15-én három társával együtt végezték ki Pápán. A település társadalmának korabeli képéről olvashatunk egy egyházlátogatási jegyzőkönyvben: a lakosok „a’ kevés számból álló nemességen kívül adozó alatta valók, föld mivesek, egyszersmind barmokkal kereskedők.” 1849 után az egykori Batthyány földeket a kisbéri ménesbirtok veszi kezelésbe, majd elcseréli a pannonhalmi apátság egyik Komárom megyei pusztájáért. Az önkényuralom idején, 1851-ben írta Fényes Elek: „Tamási, magyar falu, Veszprém vmegyében, a pesti utban, 158 kath., 642 evangelikus, 10 zsidó lakos, evang. anyaeklézsiával. Dombos határa homokos; erdeje igen szép...” 1857-ben a régi helyén, annak kibővítésével épült fel a ma láthatónál arányosabb, hagymasisakos, órapárkányos új evangélikus templom. 1894-ben a Kossuth visszahonosítását kezdeményező mozgalomban hallunk településünk részvételéről. 1895. május 9-10-én a honfoglalás ezredik évfordulóját millenniumi kert létesítésével örökítették meg az akkoriak.
 

20. század

1902. október 1-én Bakonytamásit nagyközséggé nyilvánítják, még ugyanebben az évben nyitják meg a rajta átvezető pápa-bánhidai vasútvonalat is. 1911-ben a Révai Nagy Lexikona írta: „Bakonytamási, nagyk. Veszprém vm. Pápai j.-ban, (1900) 1034 magyar lak.; van tejszövetkezete, vasúti megállója, u. p. Gicz-Hathalom.” A századforduló hozta fellendülést az I. világháború töri meg; 46 név kerül fel a Hősök szobrára. A háború utáni kilátástalanság és a birtokaprózódás problémájára a helyiek a már régebben bevált Amerikába vándorlással válaszoltak. Tatay Sándor jegyzi meg az akkori gondolkodásmódról, hogy Clevelandet közelebbinek érezték egy alföldi városnál. „A távolságot nem úttal és idővel mérték, a rokoni kapcsolatok hozták közel a világ másik felén levő városóriást”. Zápor c. regényének ihletője ez a társadalmi problémákkal együtt élő Bakonytamási a 20. század első harmadában. A II. világháborúig tartó időszak legfontosabb történése a katolikus templom felépítése. A pannonhalmi apátság magtárából átalakított Istenháza létrejötte Kakas Aladár János pápateszéri plébános nevéhez fűződik. A háborúban 38 személy a község vesztesége, közülük ketten a szovjet csapatok bevonulásakor vesztették életüket. A szovjetek szétlőtték az evangélikus templom tornyát, ezenkívül 32 lakóház és 48 gazdasági épület égett le a németek kiűzésekor. A háborút követő új politikai rendszer hatását leginkább a kollektivizáláson keresztül érezhették meg a tamási gazdák. Termelőszövetkezet szervezésével itt már 1952-ben is próbálkoztak, ekkor még sikertelenül. A következő 1959-ben létesült „Összetartás” néven. A 60-as évektől hanyatlás köszöntött a falura, pedig az állandó népesség ezekben az esztendőkben volt a mindenkori legmagasabb: 1260 fő körül mozgott. A 70-es évek elején megszűnt a helyi önigazgatás, valamint a felső tagozatos iskolai oktatás. A községi közös tanács központja Pápateszér lett. A rendszerváltozással 1990-ben lakóhelyünk újra elnyerhette önállóságát. Bakonytamási a 2001-es adatok szerint 730 lelket számlál.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2017. november »
november
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930