Itt vagyunk: Főoldal Bemutatkozás Nevezetes személyek
Bekezdések

Nevezetes személyek

Községünkhöz és külterületi lakotthelyeihez kötődő kiemelkedő alakok ABC-sorrendben

 

B

Bakonyi (Glatz) Ferenc, vitéz

Benke Gyula, vitéz

Berki Csaba

Bors József

Bors Richárd

Bujtor Imre

Buzás Imre

 

 

Bakonyi (Glatz) Ferenc, vitéz

(Bakonytamási, 1897. április 12. - Győr, 1950. december 16.) az I. világháború résztvevője, emléklappal ellátott főhadnagy, vendéglősmester. Glatz Lajos vendéglős fia. Középiskolai tanulmányait a pápai bencéseknél végezte, ezután tanítói oklevelet szerzett. Az első világháborúban a 17. honvéd gyalogezredhez vonult be Székesfehérvárra. Innen az olasz frontra vitték, ahol az isonzói ütközetben súlyosan megsebesült. Kitüntetései: Dupla nagy ezüst vitézségi érem, Károly Csapatkereszt, Sebesülési érem. 1922-től 1928-ig Rákoscsabán volt pincér. (Időközben 1927-ben nevét Glatzról Bakonyira magyarosíttatta.) Innen Lovászpatonára került, ahol üzletvezető bátyja mellett dolgozott az Esterházy Nagyvendéglőben. 1933-tól 1941-ig Veszprémvarsányban üzletvezető a Gasparits-vendéglőben. 1938-tól többször behívták katonai szolgálatra. 1941-ben vásárolta meg Győr-Újvárosban a Kossuth Lajos u. 136. alatt lévő, az 1800-as évek óta működő Kuster-féle vendéglőt. Az üzletet 1945-ben jelentős háborús kár érte, 1946-ban sikerült újraindítani. 1950-ben több alkalommal tartottak nála házkutatást, december 11-ére beidézték Budapestre, a Fő utcába, ahonnan december 14-én engedték haza. Két nappal később elhunyt. Forrás: gyorikonyvtar.hu/wiki/index.php/Bakonyi_Ferenc,_vit%C3%A9z; Vitézek albuma. Budapest, 1939. 151. p.

 

Benke Gyula, vitéz

(Gyömöre, 1893 - Bakonytamási, 1983) az I. világháború résztvevője, tartalékos tizedes, földműves. A 19. népfelkelő gyalogezredhez vonult be, de harctéri tevékenységéről jelenleg nincs információnk. Kitüntetései: Legénységi I. és II. osztályú ezüst vitézségi érem, Bronz vitézségi érem, Károly Csapatkereszt, Sebesülési érem. Forrás: Vitézek albuma. Budapest, 1939. 162. p. KÉP: Balogh Á?

 

Berki Csaba

berki.jpg

(Pápa, 1969. április 14. - ) erőemelő, fekvenyomó Európa-bajnok (2005, 2006). Általános iskolai tanulmányait Bakonytamásiban, illetve Pápateszéren végezte. Korán megmutatkozott a sport iránti szeretete, már ekkor több sportversenyen indult, és mindig szép eredményeket ért el. A súlyemelést 1987-ben kezdte Pápán, a Húsos Kinizsi Sportegyesületben. Súlyemelésben nem ért el komolyabb eredményeket (országos II., csapatban MB II. bajnokság). A katonaidő alatt sportszázadba került, így nem kellett abbahagynia az edzést. A katonaság után kezdett el foglalkozni az erőemeléssel, fekvenyomással, szintén a Húsos Kinizsi SE tagjaként. Eredménye: országos II. 75 kg-ban. Ezután pár évig felhagyott a versenyzéssel, de az edzést azért folytatta a Bakonytamásiban kialakított edzőteremben. 2000 környékén ismét komolyabban kezdett foglalkozni az edzéssel és a versenyekre való felkészüléssel. Több hazai és külföldi versenyen indult eredményesen. Kiemelkedő eredményei: Balaton Kupa, Országos Bajnokság, 2004 – Szerbia EB (2,5 kg-mal csúszott le a dobogóról), 2005 - Mosonmagyaróvár EB I. helyezés 277 kg-mal (amit a versenyen nyert aranyérmen kívül a bakonytamásiak egy szép kupával is jutalmaztak), 2006 – Ausztria EB (profi verseny) I. helyezés. Itt Sub Masters Európa-csúcsot állított fel, amit azóta is tart. Jelenleg Tapolcán él. 2007-ben Tapolcán megkapta az Év Sportolója díjat. Két év kihagyás után újult erővel készül az újabb versenyekre, kihívásokra. Forrás: Berki Csaba szíves közlése.

 

BorsBors József

(Bakonytamási, 1877. - Bakonytamási, ?) I. világháborús közkatona. Bevonult 1914-ben a mozgósításkor Körmendre a 20. honvéd gyalogezredhez. Kikerült az orosz harctérre. A Grodek körüli harcokban 1914 novemberben megsebesült. Felgyógyulása után ismét az orosz harcvonalon küzdött és újból megsebesült. 1916-ban Szerbiába, majd az olasz hadszíntérre vitték, ahol fejsebet kapott. Később újra az olasz hadszíntéren találjuk csapattestének harcaiban, amelyeknek során 1917. június 4-én gránáttól súlyosan megsebesült. Ennek következtében bal kezét amputálni kellett. Kitüntetése: Legénységi II. Osztályú Vitézségi Érem. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n. [1939.] 11. p.

 

BorsRBors Richárd

(Budapest, 1972. május - ) vadászíró. Apai nagyszüleim révén kötődöm Bakonytamásihoz. Sajnos nem adatott meg a vidéki gyermekkor, ámbár anyai nagyszüleimnél, akik falun éltek és gazdálkodtak sok vakációt töltöttem. Iskoláimat Budapesten végeztem és szakmámat tekintve - 1989-ben - nyomdász-kéziszedő képesítést szereztem. Három év múlva megnősültem és 1993-ban megszületett Margaréta Nikoletta lányom, majd 1996-ban Richárd Máté fiam. A vadászat már kezdeti, bukdácsoló lépéseimnél jelen volt, de igazán csak húsz éves korom körül érintett meg. Voltam vadászjelölt, vadásztársasági tag, titkár, majd végül elnök, mindez a dabasi Szilvásdombi Vadásztársaságnál. Mind a négy „pozíciót” élveztem, hiszen a vadászat közvetlen közelségét jelentette. Ám végül a sors mégis úgy hozta, hogy jelenleg nem tartozom egyetlen vadásztársasághoz sem. Első írásaim a „néhai” Pannon Vadászvilágban jelentek meg, de szerkesztettem vadászati honlapot, publikáltam a Nimródban, az Élményvadászban és a Magyar Nemzetben is. Utóbbinál szerkesztésemben jelent meg az Erdőkerülő tematikus oldal, amely először 2007-ben látott napvilágot. Itt publikáltam Egyszervolt… sorozatcímmel vadásztárcáimat, karcolataimat, de majd minden műfajban írtam és dolgoztam. Kétszer nyertem el a Kittenberger Kálmán Sajtódíjat, írtam forgatókönyveket és filmes narrációkat, tanítottam a főiskolán, voltam a vadászkamara égisze alatt megyei kulturális bizottsági elnök, számos könyvben jelentek meg írásaim, és 2014 áprilisától, 2016 márciusáig a Magyar Vadászlap főszerkesztője voltam. Első könyvem Avarpaplan címmel 2012-ben látott napvilágot a Dénes Natur Műhely kiadó gondozásában egy sorozat – Kortárs magyar vadászírók – első köteteként. Vadásztárcákat és novellákat tartalmaz, amelyekben személyes vadászélményeim elevenednek meg. A második könyvem szintén az említett kiadó keze alól került a könyvesboltokba A sparhelt titkai címmel. Ebben konyhaművészeti jártasságomat csillogtatom meg, néhány vadétel elkészítéséhez szükséges recept vadásztörténetbe ágyazásával. Ez egy könnyedebb olvasmány, sok humorral és a főzés tudományának boncolgatásával némi vörös- és fehérbor társaságában. Lélekpatron címmel jelent meg a harmadik kötetem 2016 elején. Ez a kötet, akár az Avarpaplan folytatásaként is szolgálhatna, hiszen ez a könyv is vadásztárcákat, karcolatokat, novellákat tartalmaz. Írásaimban az ember és a vadászat szoros kapcsolatáról, a lélek, a szív jelenlétéről, a természetben való önzetlen gyönyörködésről és a mértéktartó, megfontolt, felelősségteljes vadászatról teszek tanúbizonyságot. A témákat legtöbb esetben saját élményekből merítem, az általam átélt tapasztalatokat és érzéseket elevenítem meg írásaimban. Forrás: Bors Richárd szíves közlése.

 

Bujtor Imre

római katolikus kántortanító

 

buzásBuzás Imre

(Szergény, 1888. május 3. - ?) evangélikus kántortanító. Középiskoláit és a tanítóképezdét Sopronban végezte. 1908-ban nyerte oklevelét. Tanítói pályáját Tényőfalun (ma: Tényő) kezdte, hol 1908-tól 1926. november 28-ig mint lévita kántortanító működött, amikor is Bakonytamásiban választották meg kántortanítónak. 1914. július elején a 83. gyalogezredhez vonult be fegyvergyakorlatra, hol a világháború kitörése érte. Az első menetzászlóaljjal ment ki az orosz harctérre, hol az év szeptember 5-én megsebesült. 1915. decemberében hivatalból felmentették. A Levente Egyesület elnöke, az Ifjúsági Egyesület alelnöke, az iskolán kívüli népművelés előadója, községi képviselőtestületi tag. 32 tagból álló énekkar vezetője. Évente több nagy sikerű jótékony célú műkedvelő előadást rendez. Forrás: Hahn Ferenc-Zsadányi Oszkár (szerk.): Veszprémmegyei fejek. Veszprém, 1929. o. n.

 

 

 

Cs

Csányi Lajos

Csányi Lajos, ifj.

 

Csányi Lajos

(Nagyveleg, 1835. június 28. - Bakonytamási, 1901. május 22.) evangélikus kántortanító. Iskoláit Bakonytamásiban, a győri algimnáziumban, a pápai kollégiumban és a soproni líceumban végezte. 1853-tól segédtanítóként működött Beleden, Bakonytamásiban majd Várpalotán. Rendes tanítóként dabronyi, homokbödögei, kisbaboti és bodonhelyi kitérők után 1877-től került vissza Bakonytamásiba. Itt is halt meg, tanítóságának 48. évében. Forrás: Tatay Lajos (szerk.) Emléklap a Bakony-Tamási Ág. Hitv. Ev. Egyházközség életéből... Pápa, 1896.; Evangélikus Egyház és Iskola 1901. május 30. 274. p.

 

csanyiCsányi Lajos, ifj.

(Homokbödöge, 1861. ? - Pápa, 1939. április 22.) evangélikus kántortanító, elemi iskolai igazgató. Középiskoláit és a tanítóképezdét Sopronban végezte, ahol 1881-ben nyert oklevelet. Pályáját Bakonymagyarszombathelyen (ma: Bakonyszombathely) kezdte meg, majd Felpécen működött. Innen került Kőkútpusztára, majd Külsővat község kántortanítója lett, innen Győrújfalura ment, majd Bakonyszentlászlóra, később pedig Bakonytamásiban választották meg kántortanítóvá. 1912-ben nyerte igazgatói kinevezését.  1926. október 1-én nyugalomba vonult. 1899-ben gazdasági tanfolyamot végzett Pápán, s ez időtől fogva állandó oktató előadásokat tartott a községekben. E ténykedésért a Gazdasági Egyesület felterjesztésére a földmívelésügyi minisztériumtól 100 aranykorona jutalomban részesült. 11 éven át volt elnöke a Veszprémmegyei Evangelikus Tanítóegyesületnek, a bakonytamási Hangyának 10 éve igazgatója stb. Az Evangélikus Népiskola c., valamint a pápai hírlapokban több közleménye jelent meg. Nyugdíjazás után Pápára költözött. Forrás: Hahn Ferenc-Zsadányi Oszkár (szerk.): Veszprémmegyei fejek. Veszprém, 1929. o. n.; Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. IV. Budapest, 1942. 622. p.; Pápai Hírlap 1939. április 29. 3. p.

 

D

Deutsch Ferenc

Druglányi Dávid

Druglányi Pál

Druglányi Pál, ifj.


Deutsch Ferenc

(Bakonytamási, 1898. október 23. - ?, 1944. augusztus 15.) I. világháborús közkatona, kereskedő Bakonytamásiban. A 19. közös gyalogezredhez vonult be Győrbe. A háborúban 1918 januárjától az olasz harctéren küzdött. Részt vett az 1918 júniusi piavei csatában. Az összeomláskor szerelt le. A holokauszt áldozata lett. Kitüntetései: Károly Csapatkereszt, Háborús Emlékérem. Forrás: vitéz Mándoky Sándor-Faragó László: Magyar Frontharcos Mozgalom. Budapest, 1938. 513. p. KÉP: 428. p.

 

Druglányi Dávid

(Bakonytamási, 1790. november 25. - Tab, 1848. június 27.) evangélikus lelkész. Iskoláit Sopronban és Jénában (1816-tól 1818-ig) végezte. 1813 és 1816 között Sárszentlőrincen tanítóskodott, majd Jénából hazatérve Nagyalásonyban folytatta ezt a hivatását Bartza István házánál. 1820. október 31-én szentelte lelkésszé a Berzsenyi Dánielt felfedező püspök, Kis János. A Tolna megyei Kalaznó lelkészeként szolgált 1820-tól 1844-ig. Forrás: Kertész Botond (szerk.): Evangélikus Lelkészek Magyarországon (ELEM), Dunántúli Egyházkerület, 1783-1920. 109. p.

 

Druglányi Pál

(Ajka, 1758. január 25. - ?) evangélikus lelkész. Iskoláit Nemesdömölkön és Pozsonyban végezte. 1778-tól mint tanító szolgált Várpalotán, majd 1781. január 21-én Bakonytamásiban szentelte fel rendes lelkésznek Perlaky Gábor szuperintendens. 1798 tavaszán Vönöckre távozott. Forrás: Hrabowszky György: A Dunántúli Evangy. Aug. Conf. Superintendentia predikátorai... Veszprém, 1809. 25. p.  

 

Druglányi Pál, ifj.

(Bakonytamási, 1783. január 18. - ?) evangélikus lelkész. Iskoláit Győrben, Pápán, Sopronban és Pozsonyban végezte. 1804. szeptember 30-án szentelte fel Nagy István szuperintendens Sárszentlőrincen. A Berzsenyi Dánielt felfedező későbbi szuperintendens, Kis János mellett káplánkodott Nemesdömölkön, majd 1806 nyarától a sárvári gyülekezet hívta meg rendes lelkészének. Forrás: Hrabowszky György: A Dunántúli Evangy. Aug. Conf. Superintendentia predikátorai... Veszprém, 1809. 122-123. p.

 

E

Esztergályos Pál

 

EsztergályosEsztergályos Pál

(Bakonytamási, 1894. - Bakonytamási, ?) I. világháborús közkatona. Bevonult 1915 decemberben a 19. közös gyalogezredhez Lévára. Kiképzése után az orosz harctérre került Milnó környékére. Részt vett az ottani harcokban, majd Brodynál harcolt, ahol megbetegedett. 1917-ben ismét az orosz hadszíntérre vitték Zwicinhez, ahonnan ismét kórházba került. Felgyógyulása után  az olasz harcvonalon a piavei harcokat küzdötte végig az összeomlásig. Kitüntetése: Károly Csapatkereszt - Lajos ikertestvére hősi halált halt. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n. [1939.] 18. p.

 

 

F

Fadgyas Gyula, réthei

Farkas Sándor

Fodor Károly

 

 

 

fadgyasFadgyas Gyula, réthei

(Nagybarátfalu [ma: Győrújbarát], 1877. - Bakonytamási, 1938. augusztus 28.) Polgári Signum Laudissal kitüntetett főjegyző. Középiskoláit Sopronban az evangélikus líceumban 1896-ban végezte. Közigazgatási pályáját szülőfalujában kezdte, mint jegyzőgyakornok, majd Gércen és végül Kisbéren működött hasonló beosztásban. 1898-ban a 19. közös gyalogezredhez vonult be egyévi önkéntes kötelezettségének eleget teend. Utána Nagybarátiban, majd onnan Szombathelyre ment, ahol a jegyzői tanfolyamot 1901-ben végezte el. Oklevelének elnyerés után rövid ideig Bakonyszombathelyen, majd Pápateszéren volt segédjegyző, Nagybarátfaluban aljegyző. 1902. október 1-én választották meg Bakonytamásiban, vezető jegyzőnek. Több mint negyedszázados működése alatt számos tettel gyarapította községe felvirágoztatását. Ő építette a jegyzői lakot és irodát, és vezeti a rövidesen felállításra kerülő hősök emlékszobrának akcióját. 1919-ben megalakította a Hangya Fogyasztási Szövetkezetet, melynek azóta elnöke. Az evangélikus gyülekezet felügyelője és a Levente Egyesület elnöke. Forrás: Hahn Ferenc-Zsadányi Oszkár (szerk.): Veszprémmegyei fejek. Veszprém, 1929. o. n.

 

Farkas Sándor

(Hathalom, 1877. december 5. - ?) főintéző. Hat elemit végzett, 1915-től 1941-ig állott a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. szolgálatában. Cikkeket írt a Magyar Folyamhajózási Évkönyv 1939-es számába. Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. VIII. Budapest, 1992. 369. p.

 

FodorFodor Károly

(Bakonytamási, 1897. - Bakonytamási, ?) I. világháborús közkatona. Bevonult 1915. október 15-én Nagykanizsára a 20. honvéd gyalogezredhez. Kiképzése után az orosz harctérre került Wolhyniába. 1916 decemberben az olasz hadszíntérre vitték, ahol 1917. február 20-án megsebesült. 1917 májusban az Isonzóhoz került s ott küzdött körülbelül 11 hónapig. Ekkor gazdasági munkára felmentették a katonai szolgálat alól. 1918-ban újra bevonult és az olasz hadszíntéren volt az összeomlásig. Kitüntetése: Károly Csapatkereszt - György bátyja, valamint sógorai: Vági Pál és Vági Sándor hősi halált haltak. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n. [1939.] 21. p.

 

G

Gabnai István

Gabnai Zoltán, Dr.

 

Gabnai István

(Bakonytamási, 1875. ? - ?) munkásközvetítő, lapszerkesztő. 1923 júniusa és 1936 júliusa között szerkesztette Budapesten a Szállítási és Közlekedési Munkások Lapját. Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. X. Budapest, 1992. 135. p.

 

Gabnai_ZGabnai Zoltán, Dr.

(Bakonytamási, 1944. július 13. - Várpalota, 2010. október 6.) agrármérnök. 1963-ban a Pápai Mezőgazdasági Technikumban érettségizett. 1968-ban a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetemen, majd a Budapesti Politikai Főiskolán oklevelet, 1981-ben a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen doktori címet szerzett. Az 1968-1971 között agronómus a mencshelyi XXII. Párt-kongresszus Tsz-ben, 1971 és 1979 között a veszprémi Járási Tanács Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Osztályán. 1971-től 1984-ig a Veszprém Megyei Tanács Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Osztályán főelőadó, csoportvezető, majd osztályvezető helyettes. 1984-1989 között a TESZÖV titkára, 1990-től a Metáljármű Alkatrészkereskedés tulajdonosa, Veszprémben. Tagja volt a Közép-Dunántúli Pénzügyi Igazgatóság elnökségének, a Veszprémi Akadémiai Bizottságnak, a Hazafias Népfront megyei bizottságának, a Megyei Koordinációs Bizottságnak, valamint a Megyei Tanács Élelmiszergazdasági Bizottságának, elnöke az MSZMP Politikai Főiskola Munkabizottságának. Veszprém megye mezőgazdaságának helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit kutatta. 1975-ben és 1985-ben a MÉM Kiváló Dolgozója, 1980-ban Veszprém Megyéért Érdemérem arany fokozata, 1985-ben Tanácsi Kiváló Dolgozó, 1988-ban Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetéseket kapta. – Sírja a veszprémi Vámosi úti temetőben. Forrás: wiki.strandkonyvtar.hu/index.php?title=Gabnai_Zolt%C3%A1n

 

 

Gy

György Gyula

Győri Mihály

Győry József, felpétzi


György Gyula

(Budapest, 1919. június 1. – Budapest, 1974. november 8.) gépészmérnök, miniszterhelyettes, diplomata. Munkáscsaládban született, apja asztalos segéd volt. Elemi iskoláit Bakonytamásiban, a négy polgári osztályt Pápán végezte el. 1935-től a fővárosi Denta Műszergyárban tanonc volt, 1939-ben lett műszerész segéd, majd a Tubus- és Kupakgyárban, szakmájában dolgozott. 1945. januárban civilként a Szovjetunióba hurcolták, 1948. decemberi hazatértéig különböző moszkvai nagyvállalatoknál szerszámesztergályosként dolgozott. Hazatérése után korábbi munkahelyére ment vissza, majd a Háztartási Eszköz- és Bádogárugyár munkása lett. 1950-ben a Könnyűtömegcikkipari Központ, majd 1951. decembertől a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tömegcikkipari Igazgatóság műszaki osztályának vezetőhelyettese, 1953-tól osztályvezetője volt. 1954-ben fejezte be 1949-ben elkezdett tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1951-ben lett tagja a Magyar Dolgozók Pártjának; 1954-ben beíratták az MDP Pártfőiskola ötéves levelező tagozatára, 1956. októberéig két évfolyamot végzett el.  1955 májusától a KGM-ben iparigazgató volt. 1957 áprilisában az Egyesült Izzó RT vezérigazgatójává nevezték ki, előtte minisztériumi biztos volt. 1957-től az MSZMP Budapesti Pártbizottsága tagja, megszakításokkal a végrehajtó-bizottságban is tagságot kapott. 1962. február 15. és 1971. november 1. között a kohó- és gépipari miniszter helyettese volt. Ezután a varsói Magyar Kereskedelmi Kirendeltség vezetője volt. Forrás: www.tortenelmitar.hu; www.rakovszky.net

 

Győri Mihály

(Felpéc, 1756. december 16. - Nagysimonyi, 1788. május 16.) evangélikus lelkész. Tanulmányait a pozsonyi líceumban végezte. Felpéci két és fél éves segédtanítóskodása után Bakonytamásiban, majd Malomsokon lett tanító. Lelkésszé 1786. május 22-én szentelte fel Hrabovszky Sámuel szuperintendens. Haláláig Nagysimonyiban lelkészkedett. Forrás:

 

Győry József, felpétzi

(Bakonytamási, 1783. március 27. - Sopron, 1857. szeptember 20.) mészárosmester, városi tanácsos Sopronban. 1809. április 29-én szerezte meg a polgárjogot. Unokája elbeszélése szerint már a napóleoni háborúk idején a városi gyám hivatalát viselte, viszont a történeti dokumentumokban csak 1834-ben jelenik meg városi tisztségben: ekkor külső tanácsos lett. Lakóhelye az Orsolya tér 5. szám alatt volt. Egyik fia, felpétzi Győry Károly századosi rangot szerzett az 1848/49. évi szabadságharcban. Forrás: leszármazottak információi; Felpétzi Győry Jenő: A soproni zsidókapu. Budapest, 1941.; Házi Jenő: Soproni polgárcsaládok I. (1535-1848). Budapest, 1982. 527. p.; Dr. Thirring Gusztáv: Sopron házai és háztulajdonosai 1734-től 1939-ig. Sopron, 1941. 30. p.; Bona Gábor: Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban I. A-K. Budapest, 2008. 416. p.

 

H

Hámory Imre

Horváth Károly

Horváth Lajos

Horváth Sámuel

 

hamory.jpg

Hámory Imre

(Bakonytamási, 1909. június 9. - Budapest, 1967. november 12.) operaénekes. A tanítóképzőt Kalocsán végezte, majd néhány évig az egyik fővárosi iskolában tanított. Közben két évig énekelni tanult. 1933-ban a Fráter Lóránd Társaság nótaolimpiáján ezüstkoszorút nyert. Megszakított énektanulmányait a Zeneakadémián Székelyhidy Ferenc tanítványaként fejezte be. Az Operaháznál Radnai Miklós előbb ösztöndíjasként, majd magánénekesként szerződtette. 1934-ben mutatkozott be Petur bánként (Erkel F.: Bánk bán). 1945-ig, majd 1957–1965 között az intézmény tagja. 1946–57-ben a debreceni Csokonai Színház magánénekese volt. Repertoárján lírai bariton- és karakterszerepek egyaránt szerepeltek. F.Sz. Posa (Verdi: Don Carlos); Melitone (Verdi: A végzet hatalma); George Germont (Verdi: Traviata). A budapesti Mátyás Templom magánénekese volt. 1938-ban, a Margitszigeti Színpadon játszotta a János Vitéz c. daljáték címszerepét, még ebben az évben jelentős filmszerepeket is kapott (A leányvári boszorkány, Borcsa Amerikában). Beérkezett művészként sem lett hűtlen a nótaéneklés műfajához. Hanglemezek és rádiófelvételek őrzik emlékét. 1999-ben Köztársasági Elnöki Aranyérem posztumusz kitüntetésben részesült, 2009. május 8. óta Bakonytamási Község posztumusz díszpolgára. Irodalom: A magyar muzsika könyve. (Szerk.: MOLNÁR Imre.) Bp. 1936. - LESZLER József: Nótakedvelőknek. Bp. 1986. Forrás: Magyar színházművészeti lexikon (mek.oszk.hu), Veszprém megyei életrajzi lexikon (mek.oszk.hu).

 

Horváth Károly

(Acsád, 1847. február 11. - Hánta, 1913. november 13.) evangélikus lelkész. 1872. október 10-én szentelte lelkésszé Karsay Sándor püspök. 1872-től Nagyalásonyban, 1873-tól Pesten, 1877-től Várpalotán, 1879-től Bakonytamásiban káplánkodott. 1880-tól 1913-ban bekövetkezett haláláig a hántai gyülekezetben szolgált lelkészként. Forrás: Kertész Botond (szerk.): Evangélikus Lelkészek Magyarországon (ELEM), Dunántúli Egyházkerület, 1783-1920. 259. p.

 

Horváth Lajos

(Bakonytamási, 1914. január 3. - Galdajevka [Szovjetunió], 1942. szeptember 11.) II. világháborús honvéd. Alakulata a soproni 4/II zászlóalj volt, melynek kötelékében a Don-kanyarban halt hősi halált. Bronz vitézségi éremmel tüntették ki. Forrás: hadisir.hu

 

Horváth Sámuel

(Nemeskér, 1753. március 15. - ?, 1826.) evangélikus lelkész. 1798 és 1809 között szolgált Bakonytamásiban. Tanulmányait Csernyén, Várpalotán, Pozsonyban (két és fél évig), Nemeskéren (egy évig) és Sopronban (nyolc évig) végezte. 1776. május 2-án a wittenbergi egyetemre iratkozott be hallgatónak. Két év elteltével hazajött, és 1778 végén várpalotai, 1783-ban gyönki, 1787-ben nagygeresdi, 1798-ban bakonytamási lelkész lett. A pesti zsinaton pótképviselő volt. Az ő följegyzései nyomán írta meg a várpalotai egyház történetét Farkas Mihály (1881.). Művei: 1. Bucsuztató versek, melyek Istenben boldogult kimult Tsáfordi Tóth Pál úrnak karácsony hava 12. ez árnyék világból lett csendes kimulásakor, azon hónapnak 14 u. m. utolsó tisztessége megadattatásának napján. Nemes Ládonyban siralmas szívvel mondattak 1790. eszt. Sopronban. 2.  Az Ur asztalához járulóknak oktatások... (Győr, 1790.) 3. Keresztyén ABC, avagy a ker. tudománynak első betüje... 1796. (Uo. 1796.) 4. A hétnek minden napjaira való reggeli és estvéli, és az ember életének nevezetesesb környül állásaira szolgáló buzgó imádságok, melyeket Rosenmüller György János doktor és más kegyes férfiaknak német munkáikból magyar nyelvre fordította. (Uo. 1799.) 5. Imádságos könyv, a közönséges isteni tiszteletre és az időnek s különféle eseteknek környül állásaira alkalmaztatott könyörgések. (Uo. 1799.). 6. Agenda... 7. Rövid oktatás, miképen kellessen magunkat a pestis ellen védelmezni, és a pestisben levő betegeket orvosolni. (U. o. 1806.) - Ezen munkát nem ő írta, csak kiadta. Forrás: Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest, 1977. 266. p.; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. IV. Budapest, 1896. 1296-1297. p.

 

I

Ihász Lajos

 

ihasz_0.jpg

Ihász Lajos

(Hathalom, 1850. június 12. – Lőrinte, 1908. december 6.) földbirtokos, evangélikus egyházkerületi felügyelő, főrendiházi tag. Középiskoláit Pápán és Sopronban végezte. Jogot tanult Pozsonyban és Pápán, mezőgazdászatot a keszthelyi Georgikonban és a magyaróvári Gazdasági Akadémián, ahol oklevelet is szerzett. Tanulmányai végeztével előbb Lőrintén, majd Hathalmon gazdálkodott, mintagazdaságokat hozott létre. Birtokainak köszönhetően tagja lett a vármegyegyűlésnek. Első házassága Perczel Mór honvédtábornok unokahúgával, Perczel Erzsébettel sikertelen volt. Másodszorra Jókai Mór unokahúgát, Jókay Etelkát vette feleségül 1889. június 30-án. Fiatal korától buzgó munkása az evangélikus egyháznak. Előbb a gyülekezet felügyelője Ajkán és Bakonytamásiban, majd zalai egyházmegyei felügyelő és a Dunántúli Gyámintézet elnöke, legvégül Dunántúli Egyházkerületi felügyelő 1899-től. Utóbbi tisztség hozadékaképpen lett tagja az országgyűlés főrendiházának 1901. március 23-án. Tenyészmarháit az ezredéves kiállításon kiállítási éremmel, terményeit az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyéremmel díjazták. A király a maga alapította Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Végrendeletében 3000 holdas lőrintei birtokát a Dunántúli Evangélikus Egyházkerületre hagyta. A hathalmi családi temetőben nyugszik. Forrás: Országgyűlési Almanach 1905-1910. 46-47. p.; Bognár Endre: Ihász Lajos életrajza. In: Emléklapok a Dunántúli Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület által az 1908. évi deczember 6-án elhunyt felügyelőjének ihászi Ihász Lajos urnak emlékére 1909. évi márczius hó 17-én Pápa városában rendezett gyászünnepélyről. Pápa, 1909. 3-7. p.

 

J

Jókay Etelka

Jókay Károly

Jókay-Ihász Lajos

Jókay-Ihász Miklós Móric, Dr.

 

jokaye.gifJókay Etelka

Ihász Lajosné (Ekel, 1852. október 27. – Lőrinte, 1939. július 17.). Ihász Lajos második felesége, Jókay Károly lánya, Jókai Mór unokahúga. Házasságkötése után 1889-től a 20. század első éveiig élt Hathalmon, amikor is Lőrintére költöztek. Tárcái jelentek meg a Fővárosi Lapokban és a Pápai Lapokban, regényfordítása a Nemzetben. Etelka néven publikált. Az ezredéves kiállításon kézimunkájáért elismerő oklevélben részesült. Műve: Emlékek br. Vay Miklósné Adelsheim Johanna báróné leveleiből. Budapest, 1888. Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. XV. kötet. Budapest, 1993. 771-772. p.; Veszprém (újság) 1896. november 21. 2. p. Kép: http://lorinte.org/ - Domján János.

 

jokayk.gif

 Jókay Károly

(Révkomárom, 1814. május 3. – Hathalom, 1902. december 19.) városi árvagyám, a csallóközi járás főszolgabírája, Jókai Mór bátyja. Idős éveit Hathalmon töltötte. A gimnáziumot szülővárosában, a jogot Pápán végezte. Pesten nyert ügyvédi diplomát, és 1849 októberéig Komáromban tevékenykedett. Az abszolutizmus ideje alatt ekeli birtokán gazdálkodott, az alkotmány helyreállítása után megyei főszolgabíró lett. Neje halála után birtokára vonult, de Komáromban is lakott. Etelka lánya és Ihász Lajos 1889. évi házasságkötése után röviddel hozzájuk költözött Hathalomra, és haláláig velük élt. Cikkei jelentek meg a Pesti Hírlapban és a Komáromi Lapokban. Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. V. kötet. Budapest, 1897. 536. p. Kép: http://lorinte.org/ - Domján János.

 

jokayl.jpgJókay-Ihász Lajos

(Budapest, 1924. április 19. - Chicago, 1993. február 1.) élelmiszeripari kutató. Gyermekkorának nagy részét Hathalmon töltötte. A Pápai Református Kollégiumban érettségizett, felsőfokú tanulmányait a mosonmagyaróvári mezőgazdasági akadémián végezte. A II. világháború utolsó éveiben rövid időre még visszatért a hathalmi családi birtokra, majd Németországon keresztül az Egyesült Államokba emigrált. Kezdetben Chicagoban, a Food and Container Institute for the Armed Forces-nál (az amerikai hadsereg élelmiszer-kísérleti intézete) a világűrben fogyasztható élelmiszerek kifejlesztésén dolgozott. John Glenn volt az első asztronauta, aki az általa megalkotott ételeket fogyasztotta. Később egy gyógyszerkutató cég munkatársaként az ún. "műcukor" felfedezésénél bábáskodott, a szénsavas üdítőitalokban máig az ő kutatásai alapján használják ezt az anyagot. Szerepet vállalt Chicago magyar közéletében. A cserkészcsapat és a helyi Magyar Társaság titkára, a Magyar Klub igazgatója volt. A református gyülekezetben presbiternek választották. Számos határon túli magyarokkal foglalkozó szervezet ismerte támogatóként. Forrás: Wikipédia. Kép: jokay.hu

 

jokayim.gifJókay-Ihász Miklós Móric, Dr.

(Budapest, 1892. április 29. – Szombathely, 1945. február) földbirtokos, országgyűlési képviselő, felsőházi tag. Jókai Mór unokaöccsének, ifjú Jókay Mórnak és az ógyallai csillagász Konkoly-Thege Miklós nevelt lányának, Madarassy Rózának a fia. Szülei halála miatt korán árvaságra jutott, ám nagynénje, Jókay Etelka férjével, Ihász Lajossal örökbefogadták és Hathalomra költöztették. A Pápai Református Kollégiumban kezdte tanulmányait, a Budapesti Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett, mezőgazdasági tanulmányokat folytatott Debrecenben és Halléban. Nevelőapja végrendeletében ráhagyta a hathalmi birtokot, ezért vette fel az Ihász nevet is. Itt és a nevelőanyja haszonélvezetében lévő Lőrintén gazdálkodott, közben szolgabíró és tiszteletbeli főszolgabíró volt Devecserben, tagja volt a vármegyegyűlésnek és több, a birtokos gazdákat támogató szervezetnek. Kun Béla országlása idején a veszprémi börtönben túszként tartották fogva. A Pápai Református Egyházmegye 1925-ben gondnokává választotta. 1926 és 1932 között a nagyvázsonyi választókerület országgyűlési képviselője volt, 1939 májusától a felsőház tagja. Nevéhez fűződik a balatonfüredi Jókai-villa visszavásárlása. Forrás: Kun Andor-Lengyel László-Vidor Gyula (szerk.) Magyar Országgyűlési Almanach 1927-1932. Budapest, é. n. 154-155.; Haeffler István (szerk.) Országgyűlési Almanach az 1939-44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940. 481-482. p.; Jókay Lajos: Jókay utódok a világban. In: Huszár János (szerk.) A pápai Jókai Kör emlékkönyve 1893-1993. Pápa, 1993. 127-134. p. Kép: http://lorinte.org/ - Domján János.

 

K

Kakas Aladár János

Kiss Rozália M. Heriberta SZINT

Kovács Ferenc

Kovács Ferenc, Dr. h. c. mult. Dr.

 

kakas.jpgKakas Aladár János

(Magyarbél, 1900. május 13. - Székesfehérvár, 1985. január 7.) plébános, címzetes esperes. Pápateszér plébánosaként gondozta a bakonytamási fíliát, ahol nevéhez fűződik a katolikus templom építési munkálatainak befejezése 1944-ben. A gimnáziumot Pozsonyban végezte. A teológia elvégzése után 1923. június 17-én szentelték pappá. Káplánként szolgált Gelsén, a budapesti Regnum Marianum plébánián, Babócsán. Plébánosként Ajkán, majd 1942 decemberétől Pápateszéren, plébánoshelyettesként 1945-től Mesztegnyőn. Egyházközségeiben jelentős építőmunkát végzett mind lelki, mind fizikai értelemben. A címzetes esperesi címet 1967. május 10. óta viselte. Életének utolsó éveit a székesfehérvári Papi Otthonban töltötte. Forrás: Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630-1950). München, 1987. 561. p.

 

Kiss Rozália M. Heriberta SZINT

(Bakonytamási, 1906. június 24. - Budakeszi, 1985. március 22.) szerzetesnő. Ápolónőképzőt végzett. 1928. február 14-én Esztergomban lépett a Szatmári Irgalmas Nővérek Társasága rendjébe, fogadalmat 1931. július 26-án tett ugyanitt. Ápolónőként dolgozott, 1950 után házi betegápolóként Budakeszin élt. Forrás: Magyar Katolikus Lexikon. XVI. kötet Pótkötet A-Zs. Budapest, 2013. 650. p.

 

kovacsf2Kovács Ferenc

(Budapest, 1928. június 21. - Kamond, 2004. július 7.) tanító, népművelő. 1948-ban a Pápai Állami Tanítóképzőben kapott tanítói oklevelet. 1949-től 1954-ig tanító, könyvtáros Kadarkúton, az 1957–1963-as években iskolaigazgató, művelődésiház-vezető Bakonytamásiban, 1963–1965-ben körzeti művelődésiház-igazgató Ugodon. 1965-től 1967-ig a Hazafias Népfront járási titkára Pápán. 1967–1969-es években iskola- és művelődésiház-igazgató Nagygyimóton, 1969-től 1971-ig művelődésiház-igazgató, könyvtáros Marcaltőn, 1971 és 1988 között művelődésiház-igazgató Devecserben. 1988 után nyugdíjasként klub- és szakkörvezető. Négy évtizedes munkálkodása során nyolc településen és azok vonzáskörzetében mozgatója és irányítója, gyakran központi szereplője volt a kulturális közéletnek. Klubokat, köröket, társadalmi egyesületeket és művészeti csoportokat alapított, vezetett és irányított, számukra működési feltételeket biztosított, fellépési és bemutatkozási lehetőségeket szervezett. Sokoldalú érdeklődését és példátlanul kiterjedt tevékenységének mozzanatait több ezer fényképen, dia-képeken örökítette meg. Díjak, kitüntetések: 1978 Kiváló Munkáért. 1983 Kiváló Népművelő. 1988 Munka Érdemrend bronz. 1997 Devecser Város Díszpolgára. 1998 Pro Comitatu Vp., Aranydiplomás tanító. Forrás: Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon - http://www.ekmk.hu/lexikon/talalatok.php

 

kovacsferenc.jpgKovács Ferenc, Dr. h. c. mult. Dr.

 (Győr, 1938. december 14. - ) bányamérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Okmányai szerint Győrben született, azonban szülőhelyének a Bakonytamásihoz tartozó Gerencsérpusztát tekinti. 18 éves koráig lakott itt, ahol édesapja a Pannonhalmi Apátság helybeli uradalmának gazdája volt. Általános iskolai tanulmányait Bakonytamásiban, a középiskolát a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végzete. 1957-ben került a Miskolci Egyetemre, bányaművelő, bányamérő szakokra jelentkezett. 1963-ban tanársegéd, 1966-ban adjunktus, 1970-ben egyetemi docens lett. Az idők folyamán tanszéke mellett az egyetemen is fontos tisztségeket töltött be. Így volt dékán, rektorhelyettes, majd rektor. 1993 óta az MTA rendes tagja. Díszdoktora több külföldi egyetemnek, a szomszédos országoktól Kanadáig, Japánig. Lakó- és munkahelyéhez, hivatásához kötődő számos díja, kitüntetése mellett kétszer kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, utoljára 2009-ben. Kovács Ferenc 2013. augusztus 19. óta Bakonytamási Község díszpolgára. Forrás: Bányászat és Geotechnika. A Miskolci Egyetem Közleménye. A sorozat, Bányászat, 75. kötet. Dr. h. c. mult. Dr. Kovács Ferenc 70. születésnapjára. Miskolc, Egyetemi Kiadó 2008. 9-23. p.; Wikipédia.

 

L

Loksa Dániel

 

Loksa Dániel

(Bakonytamási, ? - Sopron, 1901. február 21.) mészárosmester. Mészárossegédként került Sopronba. Tömzsi, hangos szavú, ízes magyar beszédű mokány ember, aki magyaros jellegével és buzgó egyházszeretetével volt értékes tagja a helyi evangélikus gyülekezetnek. Felesége az elsősorban Pápán jól csengő vezetéknevű Kluge Mária. Forrás: Hanzmann Károly: Helyzetrajz és adalékok a Soproni Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközség 1900-1950. évi történetéhez. II. rész. Sopron, 2003. 336. p.

 

M

Mészáros Sándor

Mohácsy László

 

Mészáros Sándor

(Nagydém, 1888. július 19. - Bakonytamási, 1961. július 4.) I. világháborús közkatona, kovácsmester, kocsmáros. A 20. honvéd gyalogezredhez vonult be Nagykanizsára. 1915 márciustól 1916 júniusig az orosz harctéren küzdött. Részt vett a Kárpátokban s Volhyniában vívott csatákban. Vele együtt küzdött Németh Márton és Németh János helyi lakos is. Kitüntetései: Károly Csapatkereszt, Háborús Emlékérem. A harmincas években a Jókai és Petőfi utcák sarkán, a vasútállomásnál ma is álló épületben kocsmát üzemeltetett, majd a Széchenyi utca 31. alá költözött. Cséplőgéptulajdonosként fontos szerepet játszott a falu életében. Forrás: vitéz Mándoky Sándor-Faragó László: Magyar Frontharcos Mozgalom. Budapest, 1938. 589. p. KÉP: 456. p., helyi szájhagyomány

 

mohacsyl2.jpgMohácsy László

(Pápa, 1902. június 2. - Pápa, 1969. június 19.) evangélikus lelkész. Középiskoláit Felsőlövőn, a Teológiai Akadémiát Sopronban végezte el. Az Akadémia elvégzése és lelkésszé szentelése után Csöglén, Kölesden és Őriszentpéteren végezte missziós és lelkészi szolgálatát, 1932-től 1934-ig. A bakonytamási gyülekezetbe 1934. október 21-én került beiktatásra. 1944. június 25-től 1945 tavaszáig mint tábori lelkész teljesített frontszolgálatot a keleti orosz fronton. Innét szerencsésen hazatérve a gyülekezettel még inkább egybeforrt. Mivel nagy tudással és tapasztalattal rendelkező ember volt, mindig ott volt, ahol szükség volt rá: kötözött, gyógyított, vigasztalt, a hívei mindig számíthattak tudására és segítségére. A gyülekezettel egyetértésben, az irányításával és vezetésével építették újjá az oroszok által szétlőtt, előzőekben német géppuskaállásnak kiépített templomtornyot. A közszolgálatból is kivette a részét. Több mint 20 évig volt a veszprémi egyházmegye megbecsült pénztárosa. Gyülekezete szerette és tisztelte közel 35 éves bakonytamási szolgálata idején. Szerető hitvesével három gyermeket neveltek fel és taníttattak ki. Márta lánya kántorként is szolgált a gyülekezetben, és a bólyi egészségügyi gyermekotthon osztályvezetőjeként vonult nyugdíjba. László fia a dunaújvárosi kórház urológiai sebész adjunktusa és radiológus főorvosa volt nyugdíjazásáig. Lajos fia pedig a győrsági általános iskola tanáraként, iskolaigazgatóként ment szintén nyugdíjba. Mohácsy László lelkész úr 1969. június 19-én halt meg Pápán, ahol bakonytamási földdel takarták be hívei a koporsóját, de nem az emlékezetét, mert „az igaznak emlékezete áldott”... Mohácsy László 2012. augusztus 18. óta Bakonytamási Község posztumusz díszpolgára. Forrás: Mohácsy Lajos szíves közlése.

 

N

Németh Imre

Németh József

Németh Sándor

Németh Imre

(Bakonytamási, 1831. november 5. - Bakonytamási, 1891. március 19.) 1848-as közhonvéd. Mint 18 éves fiatal, testvérbátyja helyett jelentkezett a honvédseregbe. 1848. december 4-én, mint Bakonytamási község által állított újonc jelent meg a sorozóbizottság előtt. Az evangélikus vallású, nőtlen és 5' 1" magasságú fiatalt katonai szolgálatra alkalmasnak minősítették, és 11-es folyószám alatt nyilvántartásba vették, majd pár napon belül bevonult katonának. Sajnálatos, hogy a szabadságharc csatáiban való részvétele, hol és melyik alakulat kereteiben harcolt, a mai napig ismeretlen előttünk. Annyi bizonyos, hogy a fegyverletétel után tért haza, de otthonából menekülnie kellett, mert szolgálatáért földet ígérő testvére elüldözte. Kényszerűségből önként jelentkezett katonának. Először a közös hadseregben, majd a kiegyezés után a 19. Magyar Királyi Honvéd Gyalogezredben szolgált. Mint szakaszvezető szerelt le és tért haza Bakonytamásiba. Élete végéig hű maradt a 48-as hagyományokhoz, és tagja volt a Veszprém vármegyei honvédegyletnek. Forrás: H. Szabó Lajos: Negyvennyolcas emlékművek, honvédsírok Pápán és környékén. Pápa, 1994. 87. p.

 

Németh József

(Bakonytamási, 1881. - Bakonytamási, ?) I. világháborús közkatona. Tényleges idejét 1902 októbertől 1905. december 25-ig szolgálta a 19. közös gyalogezrednél Győrben. 1914. augusztus 1-jén ismét anyaezredéhez vonult be Győrbe. A 3. menetszázaddal az orosz harctérre vitték s ott rész vett a Janow stb. körüli harcokban. 1914. szeptember 17-én Bihowánál orosz hadifogságba esett, ahonnan 1919. szeptember 22-én került haza. - Testvérbátyja: Németh Ferenc és sógora: Bors Márton az orosz harctéren hősi halált haltak. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n. [1939.] 58. p.

 

Németh Sándor

(Bakonytamási, 1910. március 10. - Korosten-Ovrucs [Szovjetunió], 1943. június 21.) II. világháborús honvéd. Alakulata a II. híradós (?) zászlóalj volt, melynek kötelékében a Don-kanyarban halt hősi halált. Bronz vitézségi éremmel tüntették ki. Forrás: hadisir.hu

 

Ny

Nyári Ferenc

 

NyáriNyári Ferenc

(Bakonytamási, 1886. - Bakonytamási, ?) az I. világháború résztvevője, tizedes. Bevonult 1907-ben a 19. közös gyalogezredhez. A világháború kitörésekor ismét anyaezredéhez vonult be és kikerült az orosz harctérre. Ott részt vett csapattestének harcaiban, majd 1914 szeptemberben súlyosan megsebesült és ennek következtében bal lábát amputálni kellett. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n. [1939.] 59. p.

 

Ö

Ördög A. Róbert

 

ordog.jpgÖrdög A. Róbert

(Tököl, 1982. március 1. - ) költő. Alig pár hónapos korában állami gondozásba került. Több nevelőotthonban élt, majd tíz évesen megismerte későbbi, jelen, - és reméli, végleges otthonát Bakonytamásin. A győri Révai Gimnáziumban érettségizett, majd 2007-ben a Magyar Író Akadémia szépírói tagozatán szerzett oklevelet kiváló minősítéssel. A pápai Jókai Mór Művelődési Központ munkatársa 2006 májusától, ahol kulturális asszisztensként tevékenykedik. Négy verseskötete jelent meg. 2003-ban a Lelencdalok-versek a Nagy Szivatásról-, 2004-ben a Repeszek, 2007-ben a Csontvázlíra I. – Budapesten az Ünnepi Könyvhéten jelent meg, amelyet alberty Bozzay Anna, Adorján Gyuláné nevelőanyja emlékére írt. 2011-ben elkészült a Csontvázlíra II. kötetével. Több irodalmi folyóiratban publikált, a Kossuth Rádióban énekelt verseivel is bemutatkozott. Igazi kötődése a Veszprém megyei Új Horizont kulturális folyóirattal alakult ki. Új kötetén dolgozik, ezt 2008-ban szeretné megjelentetni. A pápai Jókai Mór Művelődési Központ számára olyan szellemi bázis, ahol szép, emberi munkát végezhet. E körben elégedettnek, boldognak érzi magát. 2004-től tagja a Fiatal írók szövetségének és az Irodalmi Rádiónak. A költő előkészületben lévő művei: színdarab, próza, vers és mese.
Publikációi: Internet, - A 6468. napon c. verse „a lélekbe bement a dózer” főcím alatt (2000, Napló – Vp.megyei napilap). , - „Győr Tehetséges Ifjúságáért” – éves díj (2003), Alkotói ösztöndíj – Hiller István Kulturális miniszter támogatása, Nka – A Repeszek megjelenésére (2004), Új Horizont – Kulturális Folyóirat XXXIII. Évfolyam, 2005. 6. szám a költő művei és Szigeti L. Sándor irodalomtörténész, egyetemi tanár recenziója Ördög A. Róbert művéről, Új Horizont –„Sorsunk és Jellemünk – Kortársak otthonról, közérzetről, jővőképről” (Főszerkesztő: Raffai István) Keresztury Dezső emlékének a Balaton és a Bakony alkotói 291. old., „Űzi őket idő, ember, mégis élnek /Változó Világ-interjú* Ördög A. Róberttel, A Somló c. verse – a pápai Borfesztivál keretében, A Jókai Mór Művelődési Központ rendezvényén (2006), Énekelt versei: József Attila emlékév (2004) A Magyar Költészet napján – (2006) Pápa, Borbély Lajos művésztanár kiállítás megnyitóján, Székesfehérvár (2006), MÍA – „Mestereink nyomában” /Elbeszélés, Dráma, Esszé – Kornis Mihály szemináriumi csoportja: Ördög A. Róbert: Nem panasz zokogó szavam 74. old., Kellei György recenziója önálló kötetében (2007).

 

P

Pajor János

Porzsolt Benő, barátosi

 

Pajor_JPajor János

(Bakonytamási, 1927. augusztus 26. - Devecser, 2004. január 6.) agrármérnök, igazgató. 1953-ban a Gödöllői Mezőgazdasági Akadémián, 1965-ben a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolán végzett. 1953-1958 között üzemegység-vezető a nagykapornaki Állami Gazdaságban. 1958-tól 1960-ig a bakonypölöskei, 1960 és 1988 között a devecseri Állami Gazdaság igazgatója. Forrás: wiki.strandkonyvtar.hu/index.php?title=Pajor_J%C3%A1nos

 

 

 

Porzsolt Benő, barátosi

(Bakonytamási, 1853. augusztus 9. - Budapest, 1918. július 20.) minisztériumi számtanácsos, sportszakíró. Régi sepsiszéki törzsökös székely család sarja, édesapja, mint a Batthyány uradalom gazdatisztje került Bakonytamásiba. Porzsolt Benő középiskoláit a budapesti és a nagykőrösi református főgimnáziumokban végezte, majd joghallgató lett Budapesten. Gyakornokként helyezkedett el a Földművelési Minisztériumban, ahonnan később mint számellenőr (számtanácsos) vonult nyugdíjba. Ő írta a Pallas Nagy Lexikona szócikkeit a játékok témakörben. Népes családjában (még és már nem Bakonytamásiban született) testvérei között magyar bajnok atléták, sporttudományi szakírók, sportklub alapítók, építész, ügyvéd, vasúti főtiszt, színházigazgató van. Forrás: Pálmay József (szerk.): Háromszék vármegye nemes családjai. Sepsiszentgyörgy, 1901. 360. p.;

 

R

Redl Antal

Ruttkay Levente

 

Redl Antal

(Bakonytamási, 1814. ? - Pápa, 1849. január 15.) ács, gerillaharcos, az 1848/49-es szabadságharc első, magyar földön kivégzett vértanúja. Kossuth Lajos 1848 decemberének közepén mozgó gerillacsapatok szervezésére hívta fel az ország lakosságát. A Sokorói-dombságot valamint a Bakony északi oldalát és előterét a Pápa-Kisbér-Mór karéjban a Győr megyei szabadcsapat ellenőrizte, mivel Veszprém megyében a csapatszervezés sikertelen maradt. Ennek a gerillacsapatnak volt tagja Redl Antal. Csatlakozásának idejéről és pontos körülményeiről nincsenek információink, halálának körülményei azonban ismertek. Társaival 1849. január 14-én hajnalban Bakonybél térségében összecsapott a vidék megtisztítására kirendelt cs. kir. különítménnyel, mely fogságba ejtette. Még aznap Pápára szállították, ahol a rögtönítélő bíróság golyó általi halálra ítélte. Kivégzését egy másik társával együtt másnap hajtották végre. Négy gyermeket hagyott árván. Forrás: Hermann Róbert: A Mednyánszky-szabadcsapat és a pápai vértanúk. In: Pápai Múzeumi Értesítő 13. 2010. 255-298. p.

 

Ruttkay Levente

(Ungvár, 1940. augusztus 8. - Budapest, 2003. március 3.) evangélikus lelkész, újságíró. 1969 és 1979 között szolgált Bakonytamásiban, nevéhez fűződik a község óvodájának beindítása. A teológia elvégzése után 1964-től Lipcsében ösztöndíjas, majd a berlini Humboldt Egyetem teológiai tanársegéde. Kutatási területei: Jézus élete, hebraisztika. 1979 végén a budapest-józsefvárosi gyülekezet lelkésze lett. 1984-től lelkészi szolgálatát megszakítva, több napi- és hetilap munkatársaként kül- és belpolitikai valamint gazdasági újságírással kezdett foglalkozni. Ennek előzménye, hogy már gimnazista korában jelentek meg az egyházi sajtóban versei, melyeket novellák, esszék követtek a világi sajtóban is, mire 1968-ban elvégezte az újságíró iskolát. A rendszerváltás idején alapító tagja és titkára volt a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaságnak, alapító tagja a Menedék Bizottságnak, a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, aktivistája az Erdélyt védő Független Bizottságnak és az Erdélyi Szövetségnek. 1988-tól az SZDSZ tagja, VIII. kerületi szóvivője. Világi hivatása mellett presbiter volt Budafokon, majd felügyelő Csepelen, ahol egy megroppant gyülekezet sok gondját-baját vette vállaira. Készült újra letenni a lelkészvizsgát, amely már nem adatott meg számára. Forrás: Magyar ki kicsoda 1990 - több mint 6000 élő magyar személy életrajza. Texoft-Láng, Budapest, 1990. 499-500. p.; Evangélikus Naptár a 2004. évre. Luther Kiadó, Budapest, 2003. 224-225. p.

 

S

Somogyi Gyula

Stenger Gyula Albert

 

Somogyi Gyula

(Bakonytamási, 1928. március 23. - Budapest, 1999. szeptember 8.) közgazdász, a Gazdaságkutató Intézet igazgatója. Szegényparaszti családba született, harmadik fiúnak. Éles elméjű lévén, tanítója vette rá szüleit további taníttatására. Paraszti munka mellett éjjelezve, magántanulóként végezte el a polgári iskolát, ezután a Pápai Református Kollégium kereskedelmi tagozatának tanulója lett. 1949-ben Budapestre került; előbb a Siemens cégnél raktáros, irodai alkalmazott, majd ősztől a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója. 1953-tól az Országos Tervhivatal munkatársaként kezdett dolgozni; egy évvel később osztályvezető, 1958-tól főosztályvezető, állandó meghívottja a Minisztertanács üléseinek. 1964-től vezető a Központi Bizottság Terv-Pénzügyi-Statisztikai Alosztályánál, majd a hetvenes évek közepétől a Gazdaságkutató Intézetben igazgatóhelyettes, utóbb hat éven át igazgató. Forrás: Somogyi Gyula: "Csak a bőrödig ázol..." Kortárs, XXX. évfolyam, 1986. 10. szám (október), 92-108. p.     

 

Stenger Gyula Albert

(Kup, 1876. október 1. - Szombathely, 1942. május 24.) plébános, ferences szerzetes. Pápateszér plébánosaként gondozta a bakonytamási fíliát, ahol nevéhez fűződik a katolikus templom építési munkálatainak megindítása. A gimnázium első négy osztályát a pápai bencéseknél, a második négy osztályt a veszprémi piaristáknál végezte. A teológia elvégzése után 1899. június 30-án szentelték pappá. Káplánként szolgált Mernyén, Tapsonyban, Somlószőllősön, Devecserben, Bakonyszücsön. Plébánosként Marcaltőn, Csóton, majd 1920-tól Pápateszéren. 1930. június 29-én a búcsúszentlászlói ferences rendházba vonult. Innentől kezdve Pater Albert néven hitszónokként és népmisszionáriusként szolgált Szombathelyen, Esztergomban, Zalaegerszegen, ismét Szombathelyen, Budapesten, újra Szombathelyen. Forrás: Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630-1950). München, 1987. 937. p.

 

Sz

Szakonyi Ignác

Szakonyi Mátyás

Szemethy Gyula

Szente Pál, vitéz

Szomaházy István

 

Szakonyi Ignác

(Bakonytamási, 1803? - Felpéc, 1880. október 15.) földmérő mérnök. Sopronban bölcsészetet végzett, azután az Institutumban szerzett oklevelet 1827. szeptember 28-án. Eleinte Pannonhalma környékén vett fel birtoktérképeket. Fő munkaterülete később a Kapos folyón volt. 1830-ban Király Lajossal és Nagy Istvánnal a Marcal mocsaraiban jelölt ki határokat, 1833-ban a Kapos bozótját térképezte Szakály és Kurd községek között. 1835-ben Beszédes Józseffel rajzolták meg a Kapos bozótjába tervezett Zichy-csatorna térképét, 1838-ban Klausz Adolffal és Brechter Józseffel a Kapos csatornáját vitték térképre a Dombóvár körüli szakaszáról. 1844-ben megrajzolta a dombóvári uradalom lecsapolási tervét 1:7200 léptékben. Valószínű, hogy uradalmi mérnökként dolgozott. Forrás: Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei. Tankönyvkiadó, Budapest, 1957. 109-110. p.; Dombi Alajosné szíves közlése.

 

Szakonyi Mátyás

(Nemescsó, 1777. február 6. - Bakonytamási, ?) evangélikus lelkész. Iskoláit Nemescsóban, Pápán, Sopronban (1791-1800), Tübingenben Wittenbergben (1800-1801) végezte. Pápán káplánkodott, majd 1801. május 28-án szentelte lelkésszé Nagy István szuperintendens. Alsódörgicsén kezdte meg lelkészi szolgálatát. 1809-ben került Bakonytamásiba, ahol 1848-ig szolgált. Munkái: 1. A világnak nagy labirintusa köztt, melly könnyű egy ifjúnak eltéveszteni emberiségének, nagy eredetének, tudományosságának, és kereszténységének méltóságát. Egy gyászversezet: mellyet néhai Tehely János hadnagy úrnak hűlt hamvai felett Gitzen 1822. okt. 6. élő nyelven elől adott. Győr. 2. Fontináliák, vagy is: a természet templomában fakadott bölcsesség forrásinak emlékezetére szentelt források ünnepe, mint a mellyen a tapolczafői ev. szent gyülekezet temploma fel-szenteltetésének alkalmával élő nyelven így verselt... U. ott. 3. A világ nagy-hírű, közkedvességű, hasznos és szerencsés munkásának, még éltes korában történt halálakor is kevéslett élete. Gyász-versezet, mellyet néhai T. N. N. és V. Ihász Sándor úrnak, Nagy-Dém közbirtokos urának hűlt hamvai felett 1841. év télutó 21. élő nyelven előadott. Pápa, 1841. 4. Az asszonyi nemnek méltósága, vagy is melly nagy elsőség egy mivelt eszü, szivü házas társnak, jó anyának; a ház ügyes gondos, gazdaasszonyának lenni; és így a szép nem egész elrendeltetésének nemesen megfelelni tudni! Egy nép-szerű gyász versezet néh. Ihász Sándor úr özvegyének, szül. Nagy Erzsébet asszonyságnak hűlt hamvai felett 1846 bőjt elő hav. 6. a nagy-démi evangelikusok imaházában. U. ott. (Fichtner Ferencz gyászbeszédével együtt.) Forrás: Hrabowszky György: A Dunántúli Evangy. Aug. Conf. Superintendentia predikátorai... Veszprém, 1809. 88. p.; Evangélikus Országos Levéltár (EOL), Canonica Visitatio, Dunántúl, 29.; Kertész Botond (szerk.): Evangélikus Lelkészek Magyarországon (ELEM), Dunántúli Egyházkerület, 1783-1920. 669. p.; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. Budapest, 1909. 305-306. p.

 

Szemethy Gyula

római katolikus kántortanító

 

Szente Pál, vitéz

(Újmalomsok, 1889. - ?) az I. világháború résztvevője, tartalékos szakaszvezető, gazdasági cseléd Hathalmon. A 31. honvéd gyalogezredhez vonult be Veszprémbe, ahonnan az orosz hadszíntérre vitték. Kitüntetései: Legénységi I. és II. osztályú ezüst vitézségi érem, Bronz vitézségi érem, Károly Csapatkereszt, Sebesülési érem. Forrás: Vitézek albuma. Budapest, 1939. 357. p. 

 

SzomaházySzomaházy István

(Veszprém, 1864. február 28. - Budapest, 1927. november 10. Eredeti nevén Steiner Arnold.) író. Szomaházy István egy kicsit kakukktojás arcképcsarnokunkban, mivel tudomásunk szerint közvetlen kapcsolata nem volt Bakonytamásival. Az okot, amiért mégis felvettük, Az elvált asszony című regényében találtuk meg. Abban ugyanis egy képviselőjelöltet - ahogy írja - bakonytamási parasztok juttattak be az országgyűlésbe. Szomaházy életéről a következő tudható. Apja Veszprémben volt kereskedő. Tanulmányait szülővárosában és Budapesten végezte. 1881-től újságíróként előbb a Nemzetnél, majd a Pesti Naplónál, a Magyar Hírlapnál, Kiss József A Hét című lapjánál dolgozott. Később más fővárosi lapokba is cikkeket írt. Kisebb írásokkal először tizenhat éves korában a Vasárnapi Ujságban mutatkozott be, ahol azután hosszabb elbeszélései is megjelentek. Franciás könnyedségű, ötletes és nagyon termékeny elbeszélő volt. Összesen háromszáznál több elbeszélést és tárcát, továbbá mintegy kétszáz humoros cikket írt. A könnyű szórakoztatásnál nem is akart többet elérni. Gyakran mutatta be a pesti zsidóság jellemző alakjait, a nagyváros új típusait, különösen az emancipált dolgozó nőket. Az eszményített doktorkisasszonyok, az írógépes hivatalnokleányok az ő megvilágításában mindig nagyon sikeres, kedves hölgyek. Nagyvárosi romantikáját derűs humor és enyhe irónia tette még népszerűbbé. Cikkei a Veszprémben, a Pesti Naplóban, a Nemzetben, a Pesti Hírlapban, a Budapesti Hírlapban, az Ország-Világban, a A Hétben, a Kakas Mártonban és más lapokban jelentek meg. Forrás: Wikipédia.

 

T

Takács Gyula

Tatay Lajos, kistatai

Tatay Sámuel, kistatai

Tatay Sándor

 

Takács Gyula

(Meszlen, 1853. augusztus 24. - Meszlen, 1942. április 21.) evangélikus lelkész. Tanulmányait Kőszegen, Sopronban és Halléban végezte. 1880. október 28-án szentelte fel Karsay Sándor püspök. 1881-től Bakonytamásiban, 1882-től a ma Ausztriában található Alhón, 1891-ben Izményben volt káplán. A lelkészi szolgálattól még 1912 előtt megvált, és utóbb postamesterként vonult nyugdíjba. Forrás: Kertész Botond (szerk.): Evangélikus Lelkészek Magyarországon (ELEM), Dunántúli Egyházkerület, 1783-1920. 705. p.

 

tatay1Tatay Lajos, kistatai

(Bakonytamási, 1866. augusztus 27. - Bakonytamási, 1933. december 8.) evangélikus lelkész, Tatay Sámuel fia. Alsóbb iskoláit Bakonytamásiban és Kiskamondon, a négy algimnáziumi osztályt Győrben, a négy főgimnáziumit Sopronban végezte. Ugyanitt a teológiára is beiratkozott, melynek utolsó, negyedik évfolyamát a Halle-Wittenbergi Egyetemen fejezte be. 1891. október 6-án szentelte fel Karsay Sándor püspök Sopronban. Segédlelkészként szülőfalujában, apja mellett kezdte meg szolgálatát, kinek 1893 év elején bekövetkezett halála után az egyházközség egyhangúlag rendes lelkésszé választotta meg. A lelkészi gyámolda elnöke, a Bakonyvidéki Lelkészi Kör elnöke, volt törvényhatósági bizottsági tag, községi képviselő, az Iskolánkívüli Közmívelődési Egyesület, Levente Egyesület elnöke, egyházmegyei törvényszéki bíró. Nevéhez fűződik többek között egy új iskola építése s a templom restaurálása. Nemcsak mint hitszónok, nemcsak mint pap, hanem mint ember is kiváló. Ő a jótékonyságot nemcsak hirdeti, hanem gyakorolja is. Isten szolgája, aki Krisztus tanait az életben is megvalósítja. Pontosan negyven évig szolgálta gyülekezetét, faluját. Forrás: Tatay Lajos (szerk.) Emléklap a Bakony-Tamási Ág. Hitv. Ev. Egyházközség életéből... Pápa, 1896.; Hahn Ferenc-Zsadányi Oszkár (szerk.): Veszprémmegyei fejek. Veszprém, 1929. o. n.

 

Tatay Sámuel, kistatai

(Répcelak, 1823. október 11. – Bakonytamási, 1893. február 3.) evangélikus lelkész, esperes. 1848-tól haláláig szolgált Bakonytamásiban. Tanulmányait Nagybarátin, Győrben és Sopronban végezte. Tanult jogot, majd teológiát Sopronban és egy évig Bécsben. A papi vizsgát 1847-ben tette le Kőszegen, ezután segédlelkészként Bakonytamásiban és Beleden szolgált. 1848 tavaszán beszédet mondott a veszprémi nemzetőrség megalakulása alkalmából, később, a szabadságharc idején nemzetőrnek sorozták be. 1851-től kapcsolódott be az egyházigazgatás jogi ismereteket igénylő területeinek munkájába; 1868 januárjában a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperesnek választotta meg, mely tisztséget haláláig viselte. Az egyházmegye négy fős delegációjának tagjaként részt vett Budapesten a Magyarországi Evangélikus Egyház 1891-től kezdődött zsinatán. Nevéhez fűződik a bakonytamási evangélikus templom kibővítése 1857-ben. Forrás: Evangélikus Országos Levéltár (EOL), Canonica Visitatio, Dunántúl, 66. 1870. Veszprémi Egyházmegye; Szabó Lajos, H.: Pápa és környéke 1848-1849. Pápa, 1994. 80-83, 143. p.; Thébusz János: A magyarországi ág. hitv. ev. egyház 1891-94-iki országos zsinatának története. Budapest, 1895. 47. p.

 

tatay.jpg

Tatay Sándor

(Bakonytamási, 1910. május 6. - Budapest, 1991. december 2.) író. 1935-ig élt Bakonytamásiban, majd Badacsonyban telepedett le. Közben Szabó Pállal szerkesztette a Kelet Népe c. folyóiratot. Több regényének témája a két világháború közötti magyar társadalom ellentmondásossága. Műveinek egy jelentős részét a szülőfaluban eltöltött évek élményei ihlették. Ifjúsági regényei máig népszerűek. Forgatókönyvírója a Ház a sziklák alatt c. filmnek, mely elnyerte a san francisco-i filmfesztivál nagydíját. Munkásságáért háromszor kapott József Attila-díjat, életművét 1991-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Szülőfaluja temetőjében nyugszik. 2010. május 16. óta Bakonytamási Község posztumusz díszpolgára. Műveiből: Zápor. Bp. 1941. - Ének a szőlőhegyről. Pécs, 1955. - Ház a sziklák alatt c. novella és filmforgatókönyv. - Simeon család. 1-4. Köt. Bp. 1955-1964. - Fehér hintó. Bp. 1960. - Kinizsi Pál. Bp. 1960. - Szülőföldem a Bakony. Bp. 1967. - Lyuk a tetőn. Bp. 1980. - A szezon vége. Bp. 1992. Irodalom: WEBER Antal: - = Kortárs, 1962. - BERTHA Bulcsú: Interjú -ral. = Jelenkor, 1972. 12. sz. - VARGA Domokos: -. = Látogatóban. Bp. 1971. - FONAY Tibor: -.= Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. - FODOR András: Két kirándulás Badacsonyba. = Új Hor, 1991. 3. sz. -Immár elbocsátjuk őt..." - eleven emléke. = Új Hor, 1992. 1. sz. - TAMÁS István: Iró a sziklák alatt. = Új Hor, 1992. 5-6. sz. - PACSUNÉ FODOR Sára: Várpalota helytörténeti kézikönyve. Várpalota, 1993. - TAMÁS István: Emlékek -ról. = Somogy, 1997. 5. sz. Forrás: Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon (mek.oszk.hu)

 

V

Vadász Géza, Dr.

Vági Márton, Mazai

Vági Sámuel

Vajda Mihály, vitéz

Váli Mari

Varga Imre

 

Vadász Géza, Dr.

(Pozsony, 1898. október 17. - ?) körorvos. Pápateszér székhellyel látta el Bakonytamásit. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. 1916-ban érettségizett. Onnan a 30. honvéd gyalogezredhez vonult be, ahonnan a tiszti iskola elvégzése után az orosz, oláh és olasz harctérre ment ki. Utóbbi helyen megsebesült. 1918. november 16-án hadnagyi ranggal szerelt le. Az I-II. osztályú ezüst vitézségi érem, Károly csapatkereszt és sebesülési érem tulajdonosa. Részt vett az ellenforradalmi mozgalmakban, a kommün bukása után Gödöllőn a román megszállók elfogták és Isaszegre hurcolták, ahol haditörvényszék elé állították. Innen sikerült megszöknie Budapestre, ahol dr. Kenyeres Balázs egy. ny. r. tanár és Illésy Frigyes huszár alezredessel együtt megalakították a Csaba Bajtársi Egyesületet és az Egyetemi zászlóaljat. 1921-ben a Nemzeti hadsereg Prónay különítményéhez nyert beosztást, amellyel Nyugat-Magyarországra ment, ahonnan súlyos hasszúrással került haza kórházba. Felgyógyulása után folytatta orvosi tanulmányait és 1924-ben nyert diplomát. Pályáját a győri közkórházban kezdte, majd Győrszentivánon gyakorló orvos volt, és 1926. november 15-én választották meg Pápateszérre körorvossá. Forrás: Hahn Ferenc-Zsadányi Oszkár (szerk.): Veszprémmegyei fejek. Veszprém, 1929. o. n.

 

Vági Márton, Mazai

(Bakonytamási, 1820?. december 7. - Bakonytamási, 1893. október 31.) 1848-as közhonvéd. Apja ifj. Vági György helyes gazda, anyja Saági Éva. A szabadságharc kitörését követő sorozáson szülőfaluja által kiállított újonc. Az 1848. december 4-én kelt sorozási jegyzőkönyv tanúsága szerint szolgálatra alkalmas, 19 éves, evangélikus, nőtlen, aki 5' 2" 1''' magas. A sorozást követően pár nappal bevonult katonának, de szolgálati ideje és helye egyelőre ismeretlen. Bizonyára a fegyverletételt követően lépett ki a honvédsereg kötelékéből, és tért haza Bakonytamásiba. Mint földműves gazdálkodott szülőfalujában. Felesége Szabó Erzsébet. Haláláig tagja volt - Andrási Ádám, Bors István, Csuka József, Jónás Mihály és Németh Imre bakonytamási honvéd bajtársaival együtt - a Veszprém megyei honvédegyletnek, mely anyagi támogatást nyújtott részükre. A Bakonytamási Nro 83. szám alatti lakost, földművest, nagy részvét mellett temették el a bakonytamási köztemetőben. Feleségével közös síremlékét Lajos nevű fia állíttatta. Forrás: H. Szabó Lajos: Negyvennyolcas emlékművek, honvédsírok Pápán és környékén. Pápa, 1994. 93. p.

 

VágiVági Sámuel

(Bakonytamási, 1888. - Bakonytamási, ?) I. világháborús közkatona. Bevonult 1914 augusztusban a 19. közös gyalogezredhez Győrbe. Innen kikerült az orosz harctérre s ott részt vett a Lublin, Iwangorod, Krakkó és Olkusz körüli harcokban 1914 novemberig, amikor megsebesült. Felgyógyulása után Zágrábban a katonai szolgálatból elbocsátották. - Feleségének testvére: Varga József a világháborúban hősi halált halt. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n. [1939.] 88. p.

 

VajdaVajda Mihály, vitéz

(Bakonytamási, 1882. - Bakonytamási, ?) az I. világháború résztvevője, tizedes. 1904-ben tett eleget katonai kötelezettségének a győri 19. közös gyalogezrednél. 1914. augusztus 1-jén ismét anyaezredéhez vonult be és kikerült az orosz harctérre. Ott részt vett a Przemysl, Grodek stb. körüli harcokban. 1915. augusztus 29-én megsebesült. 1916-ban ismét az orosz hadszíntérre vitték. Ezúttal Milnóhoz került, majd Brody mellett 1916 augusztusban légnyomást szenvedett. 1916. szeptember 19-én újra az orosz harcvonalra ment, ahol a zwicini nagy offenzíva során a Nagy Ezüst Vitézségi Érmet kapta meg. 1917 októbertől az olasz hadszíntéren küzdött Karfreittől a Piaveig. Állandóan tűzvonalban volt az összeomlásig. Kitüntetései: Legénységi I. Osztályú Vitézségi Érem, Br., Károly Csapatkereszt. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n. [1939.] 88. p.

 

vali.gifVáli Mari

Peti Józsefné (Komárom, 1840. november 17. – Lőrinte, 1915. május 17.) emlékiratíró. Jókai Mór unokahúga. Korán özvegységre jutott, majd unokatestvérének, Jókay Etelkának Ihász Lajossal 1889-ben kötött házassága után röviddel Hathalomra költözött. Itt Jókay Etelkával, Jókay Károllyal és Jókay Miklóskával alkotta Ihász Lajos családját. Hathalomról a családdal együtt Lőrintére költözött a 20. század első éveiben. Még nagybátyja életében elkezdte írni visszaemlékezéseit, amelyekben Jókai hétköznapjait, családtagjaihoz való viszonyát örökítette meg jó megfigyelőképességgel. A terjedelmes kézirat eredetije az OSZK-ban, másolata a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeiben (Pápa) található, csak szemelvények jelentek meg belőle. Műve: Emlékeim Jókai Mórról (sajtó alá rendezte Lukácsy Sándor, Bp., 1955). Irodalom: Nagy Miklós: V. M. (Irod. tört. 1957.) Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990. (mek.niif.hu) Kép: http://lorinte.org/ - Domján János.

 

Varga Imre

(Bakonytamási, 1894. november 7. - Devecser, ?) községi vezető jegyző. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után jegyzői oklevelet szerzett és elvégezte a Gazdasági Akadémiát (Magyaróvár - N. T.). Okleveles gazda. Közigazgatási pályafutását Lovászpatonán kezdte 1930-ban, ahol később vezető jegyzővé választották. 1935 óta Devecser község vezető jegyzője. A világháború alatt az orosz fronton szolgált és 1915 szeptemberében orosz fogságba esett. Hét évet töltött Oroszországban és ezalatt bejárta európai és ázsiai Oroszország legnagyobb részét. 1922-ben tért haza Magyarországra. Németül, oroszul is beszél. Lakóhelye Devecser. Forrás: Keresztény magyar közéleti almanach. II. Budapest, 1940. 1133. p.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2017. szeptember »
szeptember
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930